Nincs màs illat,
mint egy emlék illata, amit forgatunk àllandoan
miutàn kiàstuk a földböl

Apukàm
A gyümölcs az asztalon
Egy szivacs
Ami teleszivja magàt a te emlékeddel



Apukàm

Egy àrnyék
mozgàsàt megvàltoztatni

mely térdeàllva
térdepelve
érdeklödik iràntad

A szemed
Arra késztet, hogy beszéljek hozzàd
S hallgassak egy sort, s megint beszéljek

S a hallgatàst ejtsem a kezedbe
mint a mogyorot


Apukàm


Ha lehunyom a szemem
Ittvagy és nézel és mondom magamban, hogy nem

Tùl fiatal vagy ahhoz, hogy
Se több, se kevesebb ne légy egy àrnyéknàl

(Feladtam ma egy ajànlatot
ajànlolevelet)

Apukàm

Van még idöd
Hogy (szélesen) kitàrd a karodat

Hogy befogadjad a fàk szürke vérét

Apukàm
Halàlod
elhalàlozàsod

Egy hideg simogatàs
Kinyittatta a szemed a testedben

Apukàm

Elöretolom
Ni
Az arcod àrnyékkövét


Megprobàlom talàlni magamban,
ami megkülönböztet Töled



Apàm fütyül az arcomra


Még a vàllàra tett kezem se veszi észre


Hirtelen sirva fakad
és hozzàm bujik gyàmoltalanul,
mint egy gyermek
aki rosszat almodott



Apu


Sàrga nàrciszt
növesztek a kezemben

Talàlj ott fönt
egy àrnyékot
mely közel àll Hozzàd

Es gyere vissza a földre
Hogy beszéljél
jünk rola

[Matthieu Gosztola, Apu]